Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#harmadik út

Csizmadia Ervin Vélemény

Csizmadia Ervin: Rivális politikusok egymás jelmezében

A politikai riválisok új jelmezt öltöttek: azok, akik korábban elvetettek minden változtatást, ma buzgó reformerek, azok pedig, akik korábban a reformok élharcosai voltak, ma megelégszenek azzal, hogy mentsék a menthetőt, megvédjék a magyar társadalmat az „embertelen” kormány túlkapásaitól. Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása.

Nagy Attila Tibor Vélemény

Nagy Attila Tibor: Árulkodó Gyurcsány-interjú

Az InfoRádió Aréna című, 2011. március 28-i adása, amelynek Gyurcsány Ferenc volt a vendége, magába sűrítette a magyar baloldal megannyi problémáját. Gyurcsány elismerte: a szocialista párt két fő ideológiai táborra oszlik, az egyik szerint a balközép és a baloldali politika megfér egymás mellett egy pártban, a másik szerint viszont a szavazókat csak egy egyértelműen baloldali politikát folytató párt lesz képes visszanyerni -- mutat rá a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.

Heten meghaltak egy autóbalesetben a Yellowstone közelében, öten turisták voltak

Bolsonaro reméli, hogy már vasárnap elhagyhatja a kórházat

A politikai teflon: négy oka van, hogy Magyar Péter támadhatatlan, és a szavatosságuk lejárhat

Samsung? Google? Ugyan! Saját összehajtható telefont készített egy diák

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

A kormány a fizetésemelés visszatartásával  akarja kizsarolni az MTA vagyonát

A kormány a fizetésemelés visszatartásával  akarja kizsarolni az MTA vagyonát

A politikai teflon: négy oka van, hogy Magyar Péter támadhatatlan, és a szavatosságuk lejárhat

A politikai teflon: négy oka van, hogy Magyar Péter támadhatatlan, és a szavatosságuk lejárhat

Ferenc antitézise, az első afrikai vagy ázsiai egyházfő, Erdő Péter – ki lehet az új pápa?

A világ egyik legsikeresebb dala majdnem a süllyesztőbe került, aztán jött hozzá egy klip

A címlapról ajánljuk